A Törley pezsgőt mindenhol ismerik

A kitűnő pálinkáink és boraink mellett, nekünk is van még egy italmárkánk, amire méltán büszkék lehetünk. Ez nem más, mint a messze földön híres Törley pezsgő.

A története egészen az 1800-as évek végéig nyúlik vissza. Nem kellett hozzá sok idő és a Törley pezsgőt már Párizsban is itták. Elég csak belegondolnunk abba, hogy akkoriban ez mekkora elismerésnek számított. Úgy emlegették mindenhol, hogy a „magyar pezsgő“. Akkoriban nem igazán vehette fel a versenyt senki a franciákkal.

A Törley pezsgő viszont nemhogy versenyképesnek számított, hanem az egész világot sikerült meghódítania. A gyár történetének 25-ig évében az italt már az Államokban, sőt, még Ausztráliában is ismerték.

De nem mindig volt ilyen rózsás a helyzet, hiszen a háborúk a Törley pezsgő gyártását is megviselték. 1944 volt az a bizonyos év, amikor bekövetkezett egy olyan tragédia, ami nagy hatással volt a gyártásra. Mondhatni teljesen leállt az egész üzem, amikor a gyár főépületét bombatalálat érte. Mára azonban évente 10-12 millió palack termelésével büszkélkedik az üzem.